Információk

Bejelentkezés

Pszichológiai konzultációra bejelentkezni a témakör, probléma néhány szavas ismertetésével a következő elérhetőségeken van lehetőség:

+36-30/464-50-36

anita@juhasz-fekete.hu

 

Első konzultáció

Az első konzultáció minden esetben egy kölcsönös “ismerkedés”, melynek során alaposan körbejárjuk a hozott témá(ka)t, a kliens erőforrásait, és döntünk arról, hogy milyen keretekkel, milyen cél mentén fogunk együtt dolgozni.

Továbbirányítás

Az első konzultáció/interjú során kiderülhet, hogy a probléma, amellyel érkezett kompetencia határomon kívül esik, illetve más jellegű – orvosi, pszichoterápiás – ellátást igényel.

Ebben az esetben az első alkalom végén közösen átgondoljuk a lehetőségeit, és lehetőségeimhez mérten ajánlok Önnek megfelelő szakembert.

Időpont lemondása

A konzultáció időpontját – vis major – okot kivéve kérem, hogy legalább az időpont előtti 2 munkanappal mondják le, ellenkező esetben a következő alkalommal az elmaradt konzultáció díja is felszámolásra kerül.

Konzultációk időtartama

A konzultációk 45-60 percesek. A különbségek elsősorban adminisztrációs okokból adódhatnak.

Kérek mindenkit a pontos érkezésre, ugyanis a konzultációt mindenképpen a megbeszélt időponthoz képest 50-60 perccel később fejezzük be.

Konzultációk helyszíne

A konzultációk egy nyugodt, elszeparált irodában zajlanak.

A helyszín sajnos nem akadálymentesített – keskeny lépcsősoron lehet feljutni az emeletre.

A konzultációk előtt fűtött/légkondicionált váróban várakozhatnak a korán érkezők, illetve a kísérő hozzátartozók. Mosdó és Wifi biztosított.

Fokozott elővigyázatosság a Covid-19 járvány kapcsán

A járványügyi helyzet kapcsán a pszichológiai konzultációk helyszínét folyamatosan fertőtlenítjük – felületek, kilincsek fertőtlenítése, szellőztetés, illóolajos párologtatás.

Kliensekkel kapcsolatos kérések:

  • Amennyiben beteg, lázas, rossz a közérzete, kérem, hogy időpontját mondja le, illetve kérje, hogy az online kerüljön megtartásra.
  • Amennyiben érintkezett bizonyítottan Covid-19-cel fertőzött beteggel, úgy azt jelezze telefonon vagy emailben, hogy megbeszéljük a konzultációk szüneteltetését, illetve ideiglenes online térbe helyezését.
  • Kérek mindenkit, hogy a megbeszélt időpontra pontosan érkezzen, hogy minimalizáljuk a kliensek közötti kontaktust. Ennek megfelelően ha tehetik, az időpontig az épület udvarán vagy kocsijukban várakozzanak.
  • Kérek mindenkit, hogy ebben az időszakban készüljön magának a konzultációk idejére itallal, zsebkendővel, tollal, ezzel is minimalizálva a fertőzésveszélyt.
  • Amennyiben lehetséges, részesítsük előnyben az online fizetést – banki átutalással a szokott módon. A számlák is online formában kerülnek kitöltésre és továbbításra.
  • Mivel a kliensek távozását követően minden felület fertőtlenítésre kerül, így kérek mindenkit, hogy legyen türelemmel.

Megértésüket köszönöm!