A krízis definíciója éppen ezért nem túl konkrét, hiszen minden ember számára más és más szituációk azok, amelyeket minden erőfeszítésük ellenére sem tudnak önerőből megoldani.

A krízis egy olyan helyzet, melyben az egyénnek szorongató, veszélyeztető körülményekkel kell szembenéznie, és azokat sem elkerülni nem tudja, sem a szokásos probléma megoldási módjaival nem képes kezelni.

Vannak az élet normális folyásával járó, úgynevezett normatív kríziseink, melyeken jószerével mindannyian átmegyünk életutunk során. Ilyen krízisek már gyermekkorban is előfordulnak, gondoljunk csak az iskolakezdés nehéz időszakára, amikor az addig önmagáért szeretett, tökéletesnek tartott gyermek megtapasztalja, hogy kortársaival szemben megmérettetik, és bizonyos területeken teljesítményében alul marad. A leginkább krízissel teli, ezáltal rendkívül veszélyeztetett időszak a serdülőkor, melyben az identitás kialakulása, a szülőkről való leválás és a társadalmi szerepbe való szocializáció egyszerre szakad a fiatal nyakába.

Felnőtt korban is beszélhetünk fejlődési krízisekről, hiszen az élet a halálig tartó folyamatos változás. Ilyen általános határhelyzet az első munkába állással kapcsolatos kapunyitási („quarter-life”) krízis, a családalapítási krízis, a médiában gyakran szereplő életközépi („midlife”) válság vagy a nyugdíjazás krízise. Ahogy látjuk, az élet nem kímél bennünket, még azoknak a „szerencséseknek” is kijut a krízisekből, akik egyébként balesetek, betegségek, konfliktusok és veszteségek nélkül folytatják életüket.

A krízisek másik csoportját ezek a váratlan (akcidentális) események váltják ki: egy hozzátartozó halála, párkapcsolati konfliktusok, krónikus betegségek, vagy éppen a munkában tapasztalt kiégettség. Ezek a helyzetek hasonlóan a normál fejlődéssel járó krízisekhez szintén próbára teszik megküzdési kapacitásunkat. Egyedül gyakran megoldhatatlannak, szorongatónak és véglegesnek tűnnek.

Honnan tudható, hogy krízisben vagyok?

• Krízisben a figyelmünk és a gondolkodásunk beszűkül: minden erőnkkel a helyzet megoldásán dolgozunk, gyakran kimerítve mentális és fizikai erőforrásainkat.

• A helyzet szorongató volta megnehezíti a koncentrációt, normál munkavégzést, alvásproblémákat, a szexuális érdeklődés lanyhulását, étvágytalanságot okoz.

• A krízis mélyülésével az élet egyre reménytelenebbnek tűnik, megjelennek a jövővel kapcsolatos borús gondolatok, tehetetlenség, kontrollvesztettség élmény.

• A helyzet megoldásában egyedül érezzük magunkat, olyan érzésünk támad, hogy rajtunk senki és semmi nem képes segíteni.

A krízisek megoldásához először mindenki saját erejéből lát neki. A megoldási kísérletek ilyenkor még a korábban sikeres stratégiák bevetéséből állnak. Megjelenik ezen megküzdési módok körforgásszerű forszírozása – hiába nem válik be, mégis újra és újra ugyanazokkal próbálkozunk.

A változás akkor következik be, ha elkezdünk új, korábbi viselkedésrepertoárunktól eltérő megoldásokat keresni, azonban gyakran még ezek sem vezetnek azonnal sikerre. Ha a krízis megoldásában hosszú időn keresztül nem jutunk önerőből közelebb, a fentebb említett beszűkültség egyre fokozódik, energiatartalékaink pedig lassan kimerülnek. A krízisek így végső soron összeomláshoz, rossz szokások felvételéhez (pl. cigaretta, alkohol és drogfogyasztás), vagy szélsőséges esetben önsértő gondolatokhoz és cselekedetekhez vezethetnek.

Fontos, hogy a folyamatot felismerjük, és merjük megállítani. A segítségkérés bátorsága ilyenkor életeket menthet.

Egy szakszerű krízistanácsadás segít abban, hogy a probléma okozta beszűkültség oldódhasson, a negatív és sokszor összeegyeztethetetlen gondolatok és érzelmek megoszthatóvá, elfogadhatóvá váljanak.  A kliens értelmet, lehetőséget sőt, növekedést fedezhet fel a krízisben, és megtalálhatja azokat a saját megküzdési módokat, melyekkel nagyobb sikerrel veheti az élet következő akadályait.