A haláltól való félelemmel mindannyian találkozunk életünk során. Olyan alapvető egzisztenciális kérdés ez, amely elől nem lehet elmenekülni, bár a népmesék tanúbizonysága szerint ezzel már őseink is szívesen megpróbálkoztak volna. Gondoljunk csak az ördöggel kötött alkukra, vagy a halál elől elrejtő köpönyegekről szóló történetekre.

A halálfélelemmel való szembenézés a személyiségfejlődés egyik kiemelt állomása. A gyermekeket intenzíven foglalkoztatja az elmúlás kérdése. A szülők halálról és halál utáni létről szóló magyarázatai, valamint az általuk átadott viselkedésminták (gyászmunka) meghatározó hatással lesznek a gyermek és később a felnőtt élettel és a halállal való kapcsolatára.

Felnőttek esetében a halál kérdése rendszerint határhelyzetekben merül fel témaként: ilyen határhelyzetek azok a tapasztalatok, amelyek kizökkentenek bennünket a hétköznapi életből és a létezés valóságára irányítják a figyelmünket. Lehetnek ezek örvendetes események, például születés, anyává, vagy nagyszülővé válás, de lehetnek negatív életesemények, mint például egy fontos személy elvesztése. A gyászmunka önmagában nem csak az elhunyttal való kapcsolat rendezését, az elengedést kell, hogy magában foglalja, de a saját halandóságunkkal való szembenézés igényét is magával vonja. Mint minden életfeladat esetében, megfelelő lelki munka árán a halálfélelemmel való szembenézésből is pozitívan, megerősödve léphetünk tovább.

Az egzisztencialista pszichoterápia kiemelkedő alakja, Irvin D. Yalom írja egy munkájában, hogy rákbetegekkel dolgozva arra lett figyelmes, hogy a halál közelsége alapvető és pozitív személyiségváltozásokat okozott a klienseinél. Mintha a neurózisok, fóbiák és szorongások egyszerre semmivé váltak volna a halál közelségének biztos tudatában. Személyes tapasztalatom alapján a halál közelségének tudata önmagában nem felszabadító, rengeteg múlik a kliens személyiségén és a halállal kapcsolatos korábbi tapasztalatain is. Megfelelő pszichológiai támogatással a korábbi tapasztalatok és félelmek ugyanakkor feldolgozhatóvá tehetőek.

Ugyancsak Yalom kutatása világított rá arra, hogy az özvegyek csaknem harmada megerősödve, a bölcsesség egy magasabb szintjével jutott túl párja halálán a gyászmunkát követően. A gyászmunka ugyanakkor ebben az esetben is teljes, át- és megélt gyászt jelent, annak minden hullámhegyével és völgyével.

A halál kérdése mindenkit foglalkoztat. Expliciten, vagy implicit módon (álmokban, kényszeres gondolatokban vagy cselekvésekben, a fiatalság iránti olthatatlan vágyban), de minden ember életének része. A terápiás munka során előbb, vagy utóbb előkerül a halálhoz való viszony, mint az élet alapproblematikája.

Jól élni vajon annyit jelent, mint elfogadni a halált?